Ha egy házasság nem működik hosszú távon, gyakran adódik a legkézenfekvőbb megoldás: a válás. Napjainkban ez már szinte semmilyen megbélyegezettséget nem jelent, sőt lassan a többséghez tartozás biztos jeleként tartjuk számon. Természetesen jár egyfajta szabadságérzéssel az, hogy státuszvesztés nélkül lehet a „házasságban élő” kategóriából az „elvált”-ba kerülni, de gyakran ez a folyamat nem kis idegi megterheléssel és egzisztenciális nehézségekkel jár.

A válás, a házasság szétbomlása lélektanilag még akkor is traumatikus, ha azt egyébként mind a két fél már „tiszta szívből” akarja. A saját veszteség fájdalmának megéléséhez azonban egy átlag váló fél ritkán kerül túl közel. A fájdalom érzését nem tudja megélni, mivel elfedi gyakran a harag vagy a düh a másik fél iránt, esetleg a fenyegetettség, a kifosztottság érzése. Gyakori, hogy a veszteség fájdalma annyira el lesz nyomva akár évekig, hogy esetleg sokkal később, egy másik, kisebb veszteség fogja a lélekből elemi erővel előhozni a korábban eltemetetteket.

Az átlagos magyar válóper -ha gyermekelhelyezési perrel kombinálják- évekig eltart, az egyes tárgyalások között 3-6 hónapos szünetekkel. Csak kevesek lélektani igényét szolgálja a per hosszadalmassága, mivel ezen idő alatt is dolgozik aknamunkában a le nem rendezettség feszültsége. Ha hadban állnak a felek, rengeteg energiát elvesznek a bosszúfantáziák, a másik felett aratott győzelem képének elképzelése, a másikra mért csapások kidolgozása, illetve másik oldalról vagy ezzel párhuzamosan a folyamatos aggódás, hogy vajon mivel fog előállni a másik fél, és fel lehet-e előre vértezni magam a váratlan támadásoktól.

A „kultúrált válás” ritka, mint a fehér holló. Amit a jogászok mégis annak látnak kívülről, az gyakran csak az egyik fél megalkuvása, aki minél hamarabb szabadulni akar partnerétől, ezért nem megy bele a per adta alkudozási lehetőségbe, nincsenek feltételei és talán még büszke is magára, hogy nem teregeti ki a szennyest idegenek előtt.

A lélek mélységeit kutatók válasza: NEM.

Tudom, hogy ez sokak számára fájdalmas szembesülés a tényekkel, de egy gyerek a két szülőt egy életre összeköti, akár normális a szülők egymás közötti viszonya, akár nem.

A legszomorúbb és legáltalánosabb tapasztalat, hogy a válni készülő szülők között nincs jó viszony, valamelyik fél vagy mindkettő becsapva, átverve érzi magát, a válás időzítésével kapcsolatban sincsenek szinkronban, elindul a harc köztük. Ha álláspontjuk annyira különböző, hogy szemben állnak egymással, mindkettőjük élménye ugyanaz, csak épp teljesen különböző nézőpontból, hogy nekik van igazuk. És ebben igazuk is van J, csakhogy azt nem tudja elismerni ilyenkor az ember, hogy a másik félnek is igaza van és neki is „csak” a saját látószögéből.

Nagyon is emberi, amit ilyenkor csinálunk: szövetségeseket keresünk, olyan személyeket, aki megért minket, aki meghallgat és mellénk áll. A gyermekünk azonban nem lehet ez a személy!

Hogy miért nem? Mert egy gyermek egészséges lelki fejlődéséhez alapvető és elidegeníthetetlen joga, hogy mindkét szülőjét szerethesse, és ne kelljen senki pártjára se állnia! Szerethesse akkor is az apját, ha az egy „link pasi, aki ide-oda sodródik”, „ha nem gondoskodik a családjáról és mindenféle kétes ügyekbe bonyolódik” és szerethesse az anyját akkor is, ha az „jódolgában azt sem tudja mit csinál” vagy „nem családanya-módjára éli az életét”. Ez csak egy-két példa az egymás ellen felhozott vádakra, amiket egyik szülő „ejt el” a gyereknek a másikról, a paletta azonban ennél jóval színesebb. A leggyakoribb rejtett szándék tehát a gyerek felé, hogy álljon ki a másik szülőféllel szemben rejtetten vagy nyíltan, esetleg utasítsa el, mivel ezek „minigyőzelemmel” járnak a sebzett szülő lelkének.

Az elutasításba sok minden beletartozhat: ágáljon a láthatás ellen, a másik fél ajándékait, felajánlásait tüntetőlegesen negatívan fogadja, de a legnagyobb elégtétel a fájó léleknek, ha a gyerek az elvált szülője új partnerét nem fogadja el. Ilyenkor persze a játszmába bevont gyerek azt a szülőt képviseli, nemcsak viselkedésében, hanem sértett, féltékeny érzéseiben is, aki még lélektani értelemben nem vált el, mivel úgy kezeli a másik fél életének új szereplőjét, mintha még párkapcsolatban lennének egymással.

Ahogy fentebb említettem, ez gyakran akkor fordul elő, ha a válás procedúrája közben vagy utána nem sikerül „elgyászolni” és elengedni a párkapcsolatot, mivel a harag, gyűlölködés és egyéb negatív érzések miatt maga a veszteség megélése nem történt meg. Elismerem azért, hogy ez nem könnyű feladat, sőt a gyerekes családoknál pedig még csak nem is ilyen egyszerű a helyzet. Ott ugyanis „magánemberként” ugyan haragudhatok „exházastársamra”, viszont mint szülőtársat messzemenőkig tisztelnem illik, a közös gyerekünk fejlődése érdekében. Ahogy a válással a két fél házassága különválik, fejben meg kell csinálni egy szétválasztást: külön kezelni a házastársi szerepet, amit leteszek, mivel ezzel az emberrel befejeztem az együttélést, és külön választani ettől a szülők szerepét, amit életünk végéig vinni fogunk közösen. Az apa-anya-gyerek viszony akkor sem szűnik meg erejét illetően a lélekig hatolni, ha történetesen valamelyik fél meghal, esetleg végleg eltűnik a láthatáron. A többiek lelkükben akkor is hordozzák ezt a különös összekapcsolódottságot, mert ez a vérségi szál eltéphetetlen és lecserélhetetlen. (Hiába hívja gyermekünk apunak/anyunak új házastársunkat!)

Az Élet ősi képlete tehát így szól: Apa+ Anya = Gyerek

és : Gyerek= Apa vérvonala + Anya vérvonala

Ezt senkinek sincs joga felülbírálni. Ha csak rejtett haragomban is, de azt várom, hogy gyermekünk utasítsa el szülőtársamat, és csak hozzám tartozónak élje meg magát, azzal arra kérem, hogy önmagát utasítsa el fele részben, hiszen félig a „másik fél véréből való”. Nagyon-nagyon ritka, hogy az egyik szülőfél valami olyasmit tesz, ami után a gyerek, de csak a gyerek! úgy dönthet, hogy tisztelettel elengedi ezt a köteléket valahogy a lelkében. Szinte minden esetben azonban a lelke mélyén működő ősi parancsot teljesíti, ha teheti: úgy szereti szüleit, ahogy vannak, és bármit megbocsájt, mert nem dolga a szülei feletti ítélkezés…

Fodor Ildikó

Klinikai szakpszichológus-

Gyógypedagógus

Rendelő: az Astoriánál

Időpont egyeztetés: 20/ 57 19 007